|
3 győzelem, 3 vrereség |
|
2007.03.05. 20:21 |
Utánpótlás csapataink többsége az elmúlt hétvégén megkezdte a küzdelmeket a bajnokságban. A mérleg három győzelem és ugyanennyi vereség. Horváth Ferenc sikerrel debütált az U-18 kispadján, hiszen idegenben győzték le a Vác csapatát. Nagyszerű eredményt ért el Borsányi István a legkisebbekkel, hiszen szintén idegenben verték az MTK-t, ugyanebben a párosításban a 14 évesek viszont tíz gólt kaptak és egyet sem lőttek. Az eredmények az utánpótlás menüpont alatt kísérhetők figyelemmel.
|
Színes vígjáték |
nb1.hu |
2007.03.04. 10:02 |
Az utolsó öt percre kettős emberhátrányba került a Fehérvár.
|
Mestermérleg |
|
2007.03.04. 10:01 |
Marijan Vlak (FC Fehérvár): - Nem volt jó mérkőzés a mai, nehéz körülmények között kellett játszania a csapatoknak. A bekapott gól után idegesek lettünk, és a második félidőben mindent egy lapra tettünk fel. Úgy érzem, az egyenlítésünk megérdemelt volt.
Lengyel Ferenc (Paks): - Az elmúlt hét fejleményei után bravúrként értékelem a begyűjtött egy pontot, ugyanakkor sajnálom, hogy egyetlen hibánk miatt nem sikerült három ponttal gazdagodni. Megnyerhettük volna a mérkőzést, de elégedettnek kell lennem az egy ponttal is, mert a héten sok játékosunkra sérülés miatt nem számíthatam.
|
Vidi-Paks 1:1(0:1) |
|
2007.03.04. 10:00 |
A napközbeni esőzés következtében erősen felázott talajon rugaszkodott egymásnak a két csapat. Szürke első félidei játékának köszönhetően egygólos hátránnyal vonulhatott az öltözőbe az FC Fehérvár. A második félidőben nagyobb fokozatra kapcsolt a Vidi. Formás támadást talán csak egyszer sikerült kialakítani a már irreális talajon és a szakadó eső sem segítette a technikásabb csapatot. Marijan Vlak átformálta a Vidit, amikor is Kuttor került a csatársorba, aki később egyenlíteni tudott. És ha már átformálás, akkor ugyanezt tette a gyenge napot kifogó Kassai játékvezető, aki előbb Farkas Balázst majd pedig Mohl Dávidot is piros lappal jutalmazta. Maradt a döntetlen a végére, 94 perc után pontoztozkodással ért véget a találkozó.
|
FC Fehérvár - Paks szombat 16 óra |
|
2007.03.03. 19:23 |
Könnyed és rövid edzéssel zárta az FC Fehérvár a szombati, Paks elleni bajnoki mérkőzésre történő felkészülést. Marijan Vlak nem tudott kezdőcsapatot adni, mint említette, a Pécsen pályára lépő csapat tagjai esetében három helyen gondolkodik még váltásról, de csak a meccs előtti taktikai értekezleten jelöli ki a kezdő tizenegyet. Koller és Horváth Gábor ma még a kereten kívüliekkel együtt gyakorolt, de hamarosan már szóhoz is juthatnak.
A Paks együtteséhez kapcsolódó információ, hogy Salamon autóbalesetet szenvedett, így erősen kérdéses a védő holnapi játéka.
|
Kilenc emberrel szerzett pontot otthon Marijan Vlak csapata |
mlsz.hu |
2007.03.03. 19:21 |
Hiába fogyatkozott a mérkőzés végére kilenc emberre a Fehérvár labdarúgócsapata, a veterán Kuttor Attila góljának köszönhetően 1-1-re tudta menteni a Paks elleni meccset. A játékvezető Farkas Balázst és Mohl Dávidot állította ki Marijan Vlak csapatából.
|
Fényképezés, majd nagyon kemény munka |
|
2007.03.01. 20:51 |
A ma délutáni edzést megelőzően hivatalos fényképezés volt a csapat programja, amelynek során egyéni képek is készültek, amelyek hamarosan már a honlapunkon is megtekinthetők lesznek. A képek elkészülte után a hátsó füves pályán került sor a tráningre, ahol aztán keményen megdolgoztatták a játékosokat a szakmai stáb tagjai. Terjék combja tegnap meghúzódott, így mára pihenőt kapott, Vayer Gábor pedig külön munkát végzett, ő egyenletes iramú futással erősítette a kereszt- szalaggal műtött térdét. A többiek a másfél órás edzést követően kapufa rúgásokkal zártak, ahol az első találat Horváth Ferenc nevéhez fűződött, így ő végzett leghamarabb. Utoljára Kocsis Gábor maradt, így kiélvezhette a többiek zrikálását, de aztán egy bődületes felső kapufát lőtt és mehetett zuhanyozni.
|
Bérletek szombaton is kaphatók! |
|
2007.03.01. 20:51 |
A Sóstói Stadion Kft, valamint a Fehérvár FC Kft ezúton is értesíti a kedves Vidi szurkolókat, hogy a tavaszi idényre szóló bérletek megvásárlására nem csak holnap 15 és 18 óra között lesz mód a stadionban, hanem a szombati mérkőzés előtt is. Akkor a főkapu melletti pénztárban 14-16 óráig juthatnak hozzá az érdeklődők a belépőkhöz.
|
A fiatalok is megkezdik a küzdelmeket |
|
2007.02.28. 16:55 |
A hétvégén az utánpótlás csapatok is megkezdik a bajnokság tavaszi szezonjának küzdelmeit. Pénteken a 17 és 19 évesek hazai pályán játszanak, az U-16 és U-18 Vácon, az U-12 és U-14 Budapesten lép pályára. A 13 és 15 évesek számára egy héttel később kezdődik a bajnokság. Az FC Fehérvár utánpótlás csapatainak eredményei, valamint a mérkőzések helyszíne és időpontja az utánpótlás menüpontban kísérhető figyelemmel.
|
Rendbe jöttek a sérültek |
|
2007.02.28. 16:54 |
A két maródi, Dvéri és Dajics kisebb sérülése is rendbejött, így aztán teljes erőbedobással végzik az edzéseket, csakúgy mint a többiek. Ma délelőtt konditerem szerepelt a programban, délután pedig főleg futógyakorlatokkal múlatták az időt a csapat tagjai. A szombati mérkőzésig már csak napi egy tréning lesz, s azokon főleg taktikai elemek begyakoroltatását végzi majd Marijan Vlak és szakmai stábja. Jó hír, hogy Bölcsföldi és Vayer is szorgalmasan rótta a köröket, igaz ők csak könnyített munkát végezhetnek.
|
| |