|
Disztl László: Győzelemmel kívánunk búcsúzni |
|
2007.05.27. 18:59 |
Vidi pályaedzője kijelentette, hogy a csapatnak győzelemmel kell búcsúzni a szurkolóitól, mindemellett a tudásbeli különbség is ezt prognosztizálja. Nehéz mérkőzés lesz, hiszen az ellenfél a kisés elkerüléséért vélhetően mindent meg fog tenni, de ez nem lehet akadálya a sikernek.
|
FC Fehérvár - REAC szombat 18,00 óra |
|
2007.05.27. 18:58 |
A 2006/2007-es bajnoki év utolsó mérkőzésére kerül sor szombaton este 18 órától a Sóstói stadionban. Érdekes összecsapásra van kilátás, hiszen most búcsúzik a Vidi hazai közönségétől, és bár kieső helyen található az ellenfél, éppen ez adja a pikantériáját is a találkozónak, hiszen a REAC vélhetően győzelemre törekszik, hogy vetélytársaival szemben a végső elszámolásnál előnybe kerülhessen. Az FC Fehérvár mindenképpen szeretné megtartani ötödik helyezését, ehhez viszont szükségesek az újabb bajnoki pontok.
Marijan Vlak a délelőtti edzést követően csapatot hirdetett, amely így fest: Sebők - Fehér, Baranyai, Koller, Mohl - Farkas, Bozic, Julinho - Simek, Dajic, Vayer.
|
Hivatalosan is licenszbirtokos az FC Fehérvár |
|
2007.05.27. 18:58 |
Az első fokon elutasított kérelmünket követő fellebbezés tartalmát átvizsgálva a másodfokú licencadó testület hivatalosan is jelezte, nincs akadálya a Vidi első osztályú szereplésének.
|
Technikai jellegű, labdás edzés volt ma |
|
2007.05.24. 18:39 |
A tegnapi felhőszakadás következményeként nagyon fellazult a centerpálya, így a hátsó füvesen vezényelt edzést délelőtt Mraijan Vlak a keret tagjainak. Csobánki, Mészáros, Fekete és Dvéri továbbra is sérültek, így nélkülük folyt a tréning, amelyen elsősorban a technikai jellegű gyakorlatok vitték a prímet. Holnap még egy edzésre kerül sor, majd szombaton a bajnokság utolsó mérkőzését játszuk a REAC ellenében.
|
Fehérvár FC Kft: A FETÉV-SZER Kft a többségi tulajdonos |
|
2007.05.23. 17:38 |
Ünnepélyes bejelentés helyett ezúton szeretném tájékoztatni a Videoton szurkolóit és a fehérvári embereket, valamint a futball klubért aggódókat, az alábbiakról :
A klub tulajdonosi szerkezete megváltozott és ebből átmenetileg - amíg a klub adósság viszonyai nem rendeződnek - 80 %-nyi üzletrésszel már a FETÉV-SZER Kft rendelkezik. A klub anyagi helyzetének gyors rendezését követően a FETÉV-SZER Kft nem kíván többségi tulajdonos maradni, hanem ezt a lehetőséget átadja egy új tulajdoni szerkezetű tulajdonosi közösségnek, amely a futballt szereti és lokálpatrióta érzelemvilággal is rendelkezik. A Fetév-Szer nem üzleti szándékkal vásárolt többségi üzletrészt, hanem a régóta rendezésre váró helyzet mielőbbi megoldása érdekében tette mindezt.
Bízva a fehérvári futballszerető cégek és üzleti körök segítségében, valamint a futballklub jelenlegi kistulajdonosainak segítő együttműködésében, a mielőbbi konszolidált helyzet megteremtésére törekszünk. Amennyiben ezen törekvései során cégem egyedül marad, akkor önállóan kívánom a konszolidált helyzetet megteremteni, ehhez kérem a Vidi szurkolóinak türelmét és segítségét.
A FETÉV-Szer a klub jelenlegi vezetésével, illetve az önkormányzat segítségével a klubot hozzájuttatta a 2007/2008-as bajnoki évre szóló klublicenszhez.
Szauerwein Tivadar FETÉV-SZER Kft ügyvezető igazgató
|
Levették a mintát |
|
2007.05.23. 17:37 |
Ligabajnoki mérkőzésen csapatunk sikeresen levette a mintát a "nagyoktól" hiszen Kocsis és Disztl góljaival 2-0 arányban győztek Újpesten.
Újpest - FC Fehérvár 0-2 (0-1)
|
22 éve 22-én nyertünk Madridban |
|
2007.05.23. 17:36 |
Ki ne emlékezne, vagy ki ne hallott volna a Vidi 1984/85-ös, diadalmas UEFA-kupa meneteléséről. Akik voltak olyan szerencsések, hogy aktív szurkolóként megélhették ezt az időszakot, azok soha nem felejtik a nagyszerű mérkőzéseket, s az erre feltett koronát, amikor Májer Lajos góljával győzni tudtunk a Real Madrid otthonában a kupa döntőjében 1985. május 22-én. Azaz 22 éve.
|
Mestermérleg |
|
2007.05.23. 17:35 |
Urbányi István (Újpest): - Azért hívtam oda a játékosokat, hogy ne meneküljenek be az öltözőbe. Vannak nehéz pillanatok, de ebben a szezonban voltak szép sikerek is, ezt sem szabad felejteni. Az fusson be, aki fél, de az ne is jöjjön ide. Nagyon elfogytunk a szezon végére, kevés játékosunk van, aki egy ilyen mérkőzésen pluszt tud nyújtani. Fel kell készülni a következő meccsre, ez a legfontosabb.
Disztl László (FC Fehérvár): - Nagyon jó mérkőzésnek láttam, kezünkben tartottuk a találkozót, védekezésben és támadásban is ellenfelünk fölé nőttünk. Próbáltuk a saját játékunkat játszani, a védelmünk stabil volt, jól meg tudtuk játszani a széleket.
|
Újpest-Vidi 0:2 (0:1) |
|
2007.05.23. 17:35 |
Nyertünk
|
Kassai vezeti a mai meccset |
|
2007.05.21. 18:11 |
A ma esti, Újpesten sorra kerülő mérkőzésünk játékvezetője Kassai Viktor lesz, asszisztensként Erős és Szpisják segítik munkáját.
|
| |