Nagy Dániel
Nagy Dániel
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Nagy Dániel
     
menü
     
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
hírek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

3 győzelem, 3 vrereség

  2007.03.05. 20:21
Utánpótlás csapataink többsége az elmúlt hétvégén megkezdte a küzdelmeket a bajnokságban. A mérleg három győzelem és ugyanennyi vereség. Horváth Ferenc sikerrel debütált az U-18 kispadján, hiszen idegenben győzték le a Vác csapatát. Nagyszerű eredményt ért el Borsányi István a legkisebbekkel, hiszen szintén idegenben verték az MTK-t, ugyanebben a párosításban a 14 évesek viszont tíz gólt kaptak és egyet sem lőttek. Az eredmények az utánpótlás menüpont alatt kísérhetők figyelemmel.

Színes vígjáték

nb1.hu  2007.03.04. 10:02
Az utolsó öt percre kettős emberhátrányba került a Fehérvár.

Mestermérleg

  2007.03.04. 10:01
Marijan Vlak (FC Fehérvár): - Nem volt jó mérkőzés a mai, nehéz körülmények között kellett játszania a csapatoknak. A bekapott gól után idegesek lettünk, és a második félidőben mindent egy lapra tettünk fel. Úgy érzem, az egyenlítésünk megérdemelt volt. Lengyel Ferenc (Paks): - Az elmúlt hét fejleményei után bravúrként értékelem a begyűjtött egy pontot, ugyanakkor sajnálom, hogy egyetlen hibánk miatt nem sikerült három ponttal gazdagodni. Megnyerhettük volna a mérkőzést, de elégedettnek kell lennem az egy ponttal is, mert a héten sok játékosunkra sérülés miatt nem számíthatam.

Vidi-Paks 1:1(0:1)

  2007.03.04. 10:00
A napközbeni esőzés következtében erősen felázott talajon rugaszkodott egymásnak a két csapat. Szürke első félidei játékának köszönhetően egygólos hátránnyal vonulhatott az öltözőbe az FC Fehérvár. A második félidőben nagyobb fokozatra kapcsolt a Vidi. Formás támadást talán csak egyszer sikerült kialakítani a már irreális talajon és a szakadó eső sem segítette a technikásabb csapatot. Marijan Vlak átformálta a Vidit, amikor is Kuttor került a csatársorba, aki később egyenlíteni tudott. És ha már átformálás, akkor ugyanezt tette a gyenge napot kifogó Kassai játékvezető, aki előbb Farkas Balázst majd pedig Mohl Dávidot is piros lappal jutalmazta. Maradt a döntetlen a végére, 94 perc után pontoztozkodással ért véget a találkozó.

FC Fehérvár - Paks szombat 16 óra

  2007.03.03. 19:23
Könnyed és rövid edzéssel zárta az FC Fehérvár a szombati, Paks elleni bajnoki mérkőzésre történő felkészülést. Marijan Vlak nem tudott kezdőcsapatot adni, mint említette, a Pécsen pályára lépő csapat tagjai esetében három helyen gondolkodik még váltásról, de csak a meccs előtti taktikai értekezleten jelöli ki a kezdő tizenegyet. Koller és Horváth Gábor ma még a kereten kívüliekkel együtt gyakorolt, de hamarosan már szóhoz is juthatnak. A Paks együtteséhez kapcsolódó információ, hogy Salamon autóbalesetet szenvedett, így erősen kérdéses a védő holnapi játéka.

Kilenc emberrel szerzett pontot otthon Marijan Vlak csapata

mlsz.hu  2007.03.03. 19:21
Hiába fogyatkozott a mérkőzés végére kilenc emberre a Fehérvár labdarúgócsapata, a veterán Kuttor Attila góljának köszönhetően 1-1-re tudta menteni a Paks elleni meccset. A játékvezető Farkas Balázst és Mohl Dávidot állította ki Marijan Vlak csapatából.

Fényképezés, majd nagyon kemény munka

  2007.03.01. 20:51
A ma délutáni edzést megelőzően hivatalos fényképezés volt a csapat programja, amelynek során egyéni képek is készültek, amelyek hamarosan már a honlapunkon is megtekinthetők lesznek. A képek elkészülte után a hátsó füves pályán került sor a tráningre, ahol aztán keményen megdolgoztatták a játékosokat a szakmai stáb tagjai. Terjék combja tegnap meghúzódott, így mára pihenőt kapott, Vayer Gábor pedig külön munkát végzett, ő egyenletes iramú futással erősítette a kereszt- szalaggal műtött térdét. A többiek a másfél órás edzést követően kapufa rúgásokkal zártak, ahol az első találat Horváth Ferenc nevéhez fűződött, így ő végzett leghamarabb. Utoljára Kocsis Gábor maradt, így kiélvezhette a többiek zrikálását, de aztán egy bődületes felső kapufát lőtt és mehetett zuhanyozni.

Bérletek szombaton is kaphatók!

  2007.03.01. 20:51
A Sóstói Stadion Kft, valamint a Fehérvár FC Kft ezúton is értesíti a kedves Vidi szurkolókat, hogy a tavaszi idényre szóló bérletek megvásárlására nem csak holnap 15 és 18 óra között lesz mód a stadionban, hanem a szombati mérkőzés előtt is. Akkor a főkapu melletti pénztárban 14-16 óráig juthatnak hozzá az érdeklődők a belépőkhöz.

A fiatalok is megkezdik a küzdelmeket

  2007.02.28. 16:55
A hétvégén az utánpótlás csapatok is megkezdik a bajnokság tavaszi szezonjának küzdelmeit. Pénteken a 17 és 19 évesek hazai pályán játszanak, az U-16 és U-18 Vácon, az U-12 és U-14 Budapesten lép pályára. A 13 és 15 évesek számára egy héttel később kezdődik a bajnokság. Az FC Fehérvár utánpótlás csapatainak eredményei, valamint a mérkőzések helyszíne és időpontja az utánpótlás menüpontban kísérhető figyelemmel.

Rendbe jöttek a sérültek

  2007.02.28. 16:54
A két maródi, Dvéri és Dajics kisebb sérülése is rendbejött, így aztán teljes erőbedobással végzik az edzéseket, csakúgy mint a többiek. Ma délelőtt konditerem szerepelt a programban, délután pedig főleg futógyakorlatokkal múlatták az időt a csapat tagjai. A szombati mérkőzésig már csak napi egy tréning lesz, s azokon főleg taktikai elemek begyakoroltatását végzi majd Marijan Vlak és szakmai stábja. Jó hír, hogy Bölcsföldi és Vayer is szorgalmasan rótta a köröket, igaz ők csak könnyített munkát végezhetnek.

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

     
linkek
     
naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
     
Idő
     
gólok

1: ,Horváth Gábor,Simek Péter

2: Vayer Gábor,Dvéri Zsolt

3:Mario Bozic,Sitku Illés,Farkas Balázs,Juszuf Dajic

     
Tabella

1 Honvéd  29 pont

2 MTK 28 pont

3 DVSC 26 pont

4 Újpest 25 pont

5 Kaposvár 22 pont

6 ZTE 21 pont

7 Győri ETO 21 pont

8 Nyíregyháza 18

9 FC Fehérvár 16

10 REAC  13

11 Vasas 13

12 DVTK 13

13 Paks 12

14 Siófok 11

15 Sopron 11

16. Tatabánya 2

 

 

 

     

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG