Nagy Dániel
Nagy Dániel
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Nagy Dániel
     
menü
     
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
hírek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Pontott mentett a junior csapat

  2007.02.25. 18:50
Reggel fél nyolckor indult útnak az FC Fehérvár junior együttese, hogy megmérkőzzön a pécsiek hasonló csapatával. A Disztl László vezette gárda sikerrel járt, ugyanis a gólnélküli első félidő után hiába szereztek vezetést a hazaiak, azt Kakas találata kiegyenlítette.

Heti program

  2007.02.25. 18:50
A tegnapi mérkőzést követően ma délelőtt már edzés várt a játékosokra a stadionban. Miközben a csapat tagjai a centerpályán rótták a köröket, Dvéri és Dajics az orvosi szobában töltötte az időt, a szombaton összeszedett, kisebb sérüléseik gyógyítása céljából. Rajtuk kívül csak azok hiányoztak, akik ma délben a junior mérkőzésen lépnek pályára Pécsen.

Dvéri és Dajics kisebb sérülése

  2007.02.25. 18:49
A tegnapi mérkőzést követően ma délelőtt már edzés várt a játékosokra a stadionban. Miközben a csapat tagjai a centerpályán rótták a köröket, Dvéri és Dajics az orvosi szobában töltötte az időt, a szombaton összeszedett, kisebb sérüléseik gyógyítása céljából. Rajtuk kívül csak azok hiányoztak, akik ma délben a junior mérkőzésen lépnek pályára Pécsen.

Nyilatkozatok a mérkőzés után

  2007.02.24. 21:12
Keszei Ferenc (Pécs): - Jó érzés, hogy győzelemmel kezdtük az évet. Annak örülök, hogy a játékunkat agresszívnek találta a vendégek vezetőedzője. A mérkőzés során sikerült megállítani ellenfelünk nagyon erős középpályás sorát, amiben Pavicevicnek, Vargának és Szatmárinak nagy szerepe volt. Kondícióval is bírtuk a kilencven percet. Marijan Vlak: - Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez. A Pécs sokat tett a három pontért, csapatom azonban nem felelt meg az ellenfelünk által képviselt agresszív játékstílusnak, túlzottan sok párharcot elveszített. A pécsiek olykor szabálytalanságokkal tördelték szét a játékot, de ez nem kisebbíti a győzelmük értékét.

PMFC-Pécs Pláza-FC Fehérvár 2:0(1:0)

  2007.02.24. 21:11
Reménykedve keltek útra a Vidi szurkolói ma délután Pécsre, azonban szomorúan kellett megtenniük a hazafelé tartó utat. Bár sokan gyűltek össze a vendégszektorban, de a csapatuktól nem sokat kaptak ezen a mérkőzésen. A Pécs együttese úgy nyert ellenünk, hogy talán összesen kétszer lőttek kapura, igaz mi sem vitézkedtünk a csatárjáték terén. Összességében egy rendkívül gyenge Vidi tudta le a tavaszi első fordulót, s ha így folytatják, akkor nem sok jóra számíthatnak. Sem ők, sem pedig a piros-kék fanatikusok.

Intertotó: Az FC Fehérvár is indulna

  2007.02.23. 19:04
A nemzetközi kupákban történő indulás -- tekintettel az elmúlt, nem is rövid időszak eredménytelenségére -- a magyar csapatok számára elég szűkre szabott lehetőség. Éppen ezért az Intertotó kupa egyre vonzóbbá vált, ezt bizonyítja az is, hogy nyolc csapat jelezte indulási szándékát az MLSZ felé. Ebbe a körbe tartozik az FC Fehérvár együttese is a Diósgyőr, a DVSC-TEVA, a Zalaegerszegi TE, az Újpest FC, a Győri ETO, a Vasas és a Budapest Honvéd csapatainak társaságában. Az indulás feltétele a magyar bajnokságban elért legalább 3-6. hely.

MLSZ:fő a biztonság

  2007.02.23. 19:03
A Magyar Labdarúgó Szövetség saját hatáskörében és saját költségére minden eddiginél hatékonyabb biztonsági rendszabályokat vezet be a Borsodi Liga tavaszi idényének mérkőzésein. "Fokozott figyelemmel" kísért találkozó lesz a Zalaegerszegi TE - Diósgyőr, a PMFC-Pécs Plaza - FC Fehérvár és az Újpest FC - Budapest Honvéd összecsapás.

Pécs - FC Fehérvár szombat 15 óra

  2007.02.23. 18:59
Szomaton végre megkezdődik a labdarúgó első osztály tavaszi idénye. Az FC Fehérvár szombaton délután 15 órakor Pécsen játszik az alábbi összeállításban: Sebők - Lattenstein, Baranyai, Kuttor, Mohl - Bozic, Dvéri, Farkas, Julinho (Terjék) - Horváth, Dajics Az őszi idényben 2-2-es döntetlent ért el a két csapat a Sóstói stadionban, s ez akkor csalódottságot okozott a fehérvári szurkolóknak. Bízunk benne, hogy szépszámú vendégközönség előtt nem szakad meg az utóbbi idők sikeres szereplése a Mecsek-alján. Marijan Vlak vezetőedző tömören nyilatkozott a ma délutáni edzést követően: Győzni megyünk Pécsre!

Játékos de egyben edző is

  2007.02.22. 14:06
Az FC Fehérvár csatára Horváth Ferenc nem csak a pályán belül kell, hogy bizonyítsa tehetségét hétről-hétre, hanem mostantól a pálya széléről is legalább annyira ügyes tanácsokat szükséges osztania. "Rozoga" ugyanis az ügyvezetéssel és az utánpótlás szakágvezetővel történő megállapodás szerint immáron a Vidi U-18-as korosztályú csapatának is az edzője. Tekintettel arra, hogy UEFA "B" licensszel rendelkezik, így minden további nélkül pótolhatja az eltávozott Csató Sándor helyét a kispadon. Tegnap délután edzőmérkőzést is játszott a csapata, s egyelőre furcsa, de egyben örömteli is volt látni, ahogyan tanácsaival segítette a fiatalok helyezkedését és helyzetbe kerülését.

Rajt előtt:FC Fehérvár

  2007.02.22. 14:05
Disztl: öt-hat csapat is esélyes a dobogóra.

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

     
linkek
     
naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
     
Idő
     
gólok

1: ,Horváth Gábor,Simek Péter

2: Vayer Gábor,Dvéri Zsolt

3:Mario Bozic,Sitku Illés,Farkas Balázs,Juszuf Dajic

     
Tabella

1 Honvéd  29 pont

2 MTK 28 pont

3 DVSC 26 pont

4 Újpest 25 pont

5 Kaposvár 22 pont

6 ZTE 21 pont

7 Győri ETO 21 pont

8 Nyíregyháza 18

9 FC Fehérvár 16

10 REAC  13

11 Vasas 13

12 DVTK 13

13 Paks 12

14 Siófok 11

15 Sopron 11

16. Tatabánya 2

 

 

 

     

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG