|
Mintha a hazaiak csak az első negyedórában lettek volna a pályán. |
nb1.hu |
2007.04.06. 21:46 |
Az NB I 23. fordulójának nyitómeccse előtt egyetlen dolog volt biztos: a Fehérvár és a DVSC is kénytelen lesz nélkülözni irányítóját. A csapat fazonszabászának hiánya jobban látszott a kezdetben fölényben lévő Fehérvár játékán, a vendégeknél ugyanis Dzsudzsák Balázs remekül pótolta Sándor Tamást, a hazaiaknál azonban senki nem tudta Dvéri Zsolt szerepét felvállalni.
A bajnoki címvédő Debrecen Leandro okos átlövésével ugyan még némi meglepetésre szerzett vezetést az első félidő közepén, de a félidő egészét nézve mégis joggal vonult szünetre 2-0-s előnnyel - igaz, ehhez Lattenstein hathatós segítségére is szükség volt: a védőként szerepeltetett fehérvári középpályás saját kapujába gurított.
A második játékrészre nyugodtan érkezett a Loki, és az addig is jól játszó Dzsudzsák Balázs góljával bő tíz perc játék után ritka pimasz góllal növelte a vendégelőnyt. A fiatal középpályást olyannyira felvillanyozta szemtelen gólja, hogy alig negyedóra múlva újra betalált, ezúttal azonban nagy bombagólt ragasztott Németh Viktor kapujába.
Az utolsó negyedórára aztán már ellaposodott a mérkőzés, mivel a vendégek elkönyvelték, hogy átmenetileg megléptek a gyengélkedő MTK-tól a tabella élén, a hazaiak meg azt voltak kénytelenek nyugtázni, hogy elérhetetlen távolságba került számukra a dobogó.
Marijan Vlak (Fehérvár): - Egy sokkal jobb képességű csapattól kaptunk ki. Ahhoz, hogy jobb eredményt érjünk el, rendkívül jó teljesítményt kellett volna nyújtanunk, ám terveinkből semmi nem valósult meg. A legjobb magyar csapat győzött le bennünket.
Miroslav Beránek (DVSC): - Kedden nehéz meccset vívtunk az Újpesttel, most könnyebb dolgunk volt. A játékosaim könnyen könnyen megvalósították elképzeléseimet, így megérdemelten nyertünk.
|
Bede vezeti a ma esti meccset |
|
2007.04.06. 21:45 |
A ma este 19 órakor sorra kerülő FC Fehérvár - DVSC labdarúgó mérkőzést Bede Ferenc vezet majd, segítői pedig Erős Gábor és Kovács Zoltán lesznek. Negyedik játékvezetőként Sothy András áll majd a kispadok mellett, míg az ellenőri teendőket Huták Antal fogja ellátni.
|
FC Fehérvár - Debrecen péntek 19,00 óra |
|
2007.04.06. 21:45 |
A Vácon megszerzett három pont okán már nem nyeretlen a tavaszi szezonban az FC Fehérvár együttese, azonban a hazai győzelemmel még adós szurkolói felé. A hívek kiszolgálásának lehetősége már holnap este elérkezik, ugyanis a bajnok Debrecen együttesét fogadjuk a Sóstói stadionban. Ma délelőtt egy laza, átmozgató jellegű edzésen vettek részt a játékosok, s ezt követően Marijan Vlak kijelölte a kezdő tizenegyet: Németh - Lattenstein, Baranyai, Kuttor, Horváth G. - Farkas, Julinho, Bozic, Mohl - Nagy, Horváth F.
Terjék Lajos tegnapi ultrahangos vizsgálata kimutatta, hogy a combjában részleges izomszakadás található, így ő még a következő hetet is kénytelen kihagyni. Hasonló okból nem edzett Dvéri Zsolt sem, Koller pedig kiállítása okán nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére.
|
Disztl Péter és Németh Viktor a Tóvárosban |
|
2007.04.06. 21:44 |
A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület szurkolói est sorozatának legközelebbi vendégei Disztl Péter kapusedző és Németh Viktor lesznek. A Tóváros Pizzériában csütörtök este 18 órakor megtartandó rendezvényre minden szurkolót szeretettel várnak a szervezők.
|
Drazsé sérülése kiújult |
|
2007.04.06. 21:44 |
A mai edzés helyett az orvosi kezelést kellett választania Dvéri Zsoltnak, ugyanis kiújult egy korábbi húzódása, amely nagyon zavarta már a tegnapi edzésen is. Holnap ultrahangos vizsgálaton vesz majd részt, és szinte kizárt, hogy a pénteki mérkőzésen pályára tudjon lépni.
|
Koller: 1 meccs |
|
2007.04.06. 21:43 |
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága keddi ülésén 1 mérkőzésre tiltotta el Koller Ákost, akit a játékvezető Vácon kiállítással büntetett. Ennek értelmében Ákos nem léphet pályára a pénteki, Debrecen elleni hazai találkozón |
Csizi holnap kerül adásba |
|
2007.04.03. 19:46 |
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Bulvársport szerkesztője és forgatócsoportja is velünk tartott, amikor meglátogattuk Csizmadia Csabát Mattersburgban. Az ott készült felvételeket szerdán este 19,30 órakor lehet megtekinteni a Sport1 televízióban.
|
Labdás gyakorlatokkal készültünk |
|
2007.04.03. 19:46 |
Szikrázó napsütésben végezték az előírt gyakorlatokat a játékosok a mai edzésen a centerpályán. Többen rövid ujjú mezben edzettek, azonban Simek és Dajic végig magán tartotta a dzsekijét, de nem valószínű, hogy fáztak volna. Terjék, Kakas, Horváth Ádám, Meggyes, Pálfi, Kovac nem vett részt a délelőtti edzésen, Bölcsföldi pedig a korosztályos válogatottnál van, hiszen ma mérkőzést játszanak a románok ellen. A tréningen végig a labdás gyakorlatok vitték a prímet, elsősorban a beadásokra történő érkezést, valamint a kapusra történő rávezetéseket gyakorolták a játékosok.
|
Négy edzés a pénteki meccs előtt |
|
2007.04.03. 19:45 |
Vasárnap délelőtt könnyed, átmozgató edzésen vettek részt a csapat azon tagjai, akik szombaton pályára léptek a Vác elleni találkozón. Marijan Vlak meghatározta a pénteki, Debrecen elleni mérkőzést megelőző programot is, amely a tervek szerint napi egy edzést (hétfőn délután 17 óra, illetve a többi napokon délelőtt 10 óra) tartalmaz.
|
Bölcsföldi a válogatottban |
|
2007.04.03. 19:45 |
Bölcsföldi Viktor az FC Fehérvár tehetséges támadója bekerült az U-19-es labdarúgó válogatott keretébe, Várhidi Péter döntése alapján. A csapat felkészülési mérkőzésen Románia ellen játszik kedden kora délután Makón.
|
| |